A Billy

Nagy rajongója vagyok, több is van a lakásban. Keskeny, széles, alacsony és magas, sőt magasított!

Az IKEA régóta gyártott darabja, olcsó és könnyen összeállítható. Mielőtt emellett döntöttünk, nagyon sok IKEA-hack-et néztem meg. Három hatott rám a leginkább:

Mi ezt választottuk a nappaliba, az emeleti folyosóra és a gyerekszobába is.

Még nem teljesen van kész a nappali bútora: beépítésre vár a rendszer – és persze menet közben kiderült, hogy a kütyükészletről megfeledkeztem mikor kitaláltam a szekrényrendszert és azóta számtalan új kütyü került be a lakásba – úgyhogy átkondolásra vár… Tulajdonképpen annyi problémát találtunk, hogy a társasok 30-32 centi szélesek, mélyek, ezért éppen kilógnak a szekrényből és nem lehet bezárni az ajtókat, de végül állítva tároljuk a dobozokat – valamivel nehezebben kezelhető a válogatás a játékok között.

A folyosón ebben tároljuk a magazinokat és egyúttal a korlátot is biztonságossá tesszük. Plusz egy keskeny szekrényben tartjuk a fenti takarítóeszközöket – nem kell le- és felcipelni.

A gyerekszobában a polcrendszer.

És a gardrób szerepét is betölti.

Trükkösen megoldottam az akasztós ruhák tárolását is, miután hónapokig vadásztam 28 centinél rövidebb keresztrúdra.

Itt is be akartam építeni eredetileg, de mivel 2 év alatt legalább négyszer csoportosítottam át szinte mindent a szobában, örülök, hogy nem tettem. Bár – egyelőre – még sehol sem.

A méretei:

  • Szélessége: 40 vagy 80 cm
  • Magassága: 108, 208 cm, és a rendszer része egy 40 cm magas polcmagasító.
  • Mélysége: 28 cm ajtók nélkül, 30 cm ajtóval.
  • Az ajtók: üvegesek vagy tömörek, sajnos nincs 2 méteresben tömör.
  • Négy színben kapható: fehér-fekete-világosabb fa (tölgy)-sötétebb fa (kőris.)

Hagyj üzenetet!

Levélben

Adatvédelmi tájékoztató

Vagy az oldalon >>

Egy hozzászólás a(z) “A Billy” bejegyzéshez

  1. […] nem az enyém… Azt itt meg tudod nézni. Ez az egyik kedvencem: a borzasztó hosszú és keskeny folyosók is jól […]

Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kategóriák:

Címkék:

aksis porszívó akusztika akusztikai panel anyagok a tervezői program Az 5. elem az igények megfogalmazása biztonság burkolat bár családi együttlét Diósgyőr Diósgyőri-vár edzőterem family room felújítás fenntarthatóság filmtárolás fitness fotel fő háló gyapjú gyapjúszigetelés gyerekszoba 2-6 éves korig gyerekszoba kisgyerekeknek gőzfürdő heló hibrid Horizon asztal huzat húsvét igényfelmérés ima ingyenes tanácsaadás jólét jóléti állam kanapé karácsony kastélyok kert kerti lakberendezés kerti medence kompozit anyagok Korben Dallas Korben Dallas apartment krétafesték könyvespolc központi porszívó lakberendezés len lábtámasz masterbedroom medence modern média tárolás napozás napozó ágy nyaralás otthon nyugalmas élet nyugágy nyár olvasás otthon nyaralunk poliészter porszívó pünkösd rendszer rezsicsökkentés sectional szauna szénszál szülői háló takarítás terasz tervezz velem! tervezés textil The 5th element táblafesték társadalmi kérdések társadalom uszoda varrás vezetékes vezeték nélküli világítás várak vásárlás vázlattervek welness ágynemű ágyneműhuzat ágytakaró állatok a lakásban élet életmód építkezés étkezőasztal íróasztal újrahasznosítás

%d bloggers like this: