Nagy rajongója vagyok, több is van a lakásban. Keskeny, széles, alacsony és magas, sőt magasított!
Az IKEA régóta gyártott darabja, olcsó és könnyen összeállítható. Mielőtt emellett döntöttünk, nagyon sok IKEA-hack-et néztem meg. Három hatott rám a leginkább:



Mi ezt választottuk a nappaliba, az emeleti folyosóra és a gyerekszobába is.
Még nem teljesen van kész a nappali bútora: beépítésre vár a rendszer – és persze menet közben kiderült, hogy a kütyükészletről megfeledkeztem mikor kitaláltam a szekrényrendszert és azóta számtalan új kütyü került be a lakásba – úgyhogy átkondolásra vár… Tulajdonképpen annyi problémát találtunk, hogy a társasok 30-32 centi szélesek, mélyek, ezért éppen kilógnak a szekrényből és nem lehet bezárni az ajtókat, de végül állítva tároljuk a dobozokat – valamivel nehezebben kezelhető a válogatás a játékok között.

A folyosón ebben tároljuk a magazinokat és egyúttal a korlátot is biztonságossá tesszük. Plusz egy keskeny szekrényben tartjuk a fenti takarítóeszközöket – nem kell le- és felcipelni.


A gyerekszobában a polcrendszer.

És a gardrób szerepét is betölti.

Trükkösen megoldottam az akasztós ruhák tárolását is, miután hónapokig vadásztam 28 centinél rövidebb keresztrúdra.



Itt is be akartam építeni eredetileg, de mivel 2 év alatt legalább négyszer csoportosítottam át szinte mindent a szobában, örülök, hogy nem tettem. Bár – egyelőre – még sehol sem.
A méretei:
- Szélessége: 40 vagy 80 cm
- Magassága: 108, 208 cm, és a rendszer része egy 40 cm magas polcmagasító.
- Mélysége: 28 cm ajtók nélkül, 30 cm ajtóval.
- Az ajtók: üvegesek vagy tömörek, sajnos nincs 2 méteresben tömör.
- Négy színben kapható: fehér-fekete-világosabb fa (tölgy)-sötétebb fa (kőris.)
Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.