“A 10 legkártékonyabb kulturális szélhámosság”

Sznobjektív [#8]

Hír Tv – 2016.12.04. – Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton

Csak, hogy tudjuk, miről is van szó (előzmények.)

10. helyen álló szélhámosok belsőépítészek akartak lenni, aztán harmadéven otthagyták az egyetemet – a lakberendező

PR: A lakberendező az arra szolgál, hogy lehúzza azoknak az embereknek a pénzét, akiknek nem az a problémájuk, hogy miből fognak megélni a következő hónapban, hanem az a problémájuk, hogy mire fogják elkölteni azt a rengeteg pénzt, amijük van. Annyi pénzük van, hogy soha nem tudják elkölteni és mondjuk minden nap megkeresnek a cégeik egymillió forintot és mondjuk egy olyan napon, amikor ők nem tudnak elverni ebből a pénzből csak mondjuk 170 ezer forintot, ők rettenetesen szoronganak, mert azt érzik, hogy nem azon a színvonalon élik az életüket, mint amilyen színvonalat megérdemelnek! Ők kifejezetten többet szeretnének költeni és nagyon hálásak, amikor egy presztizs márka megengedi ezt nekik, lehetővé teszi nekik, hogy többet költsenek. Komplett ágazatok, amelyek erre, kifejezetten erre

FAM: ráépültek

PR: a tevékenységre épültek, hogy ezeknek az embereknek a pénzét lehúzzák. És ezek az emberek kifejezetten hálásak, a presztizs márkáknak, hogy lehúzzák a

FAM: Há’, de várj!

PR: pénzüket és hogy, van egy csomó ilyen szélhámos, amelyik ilyen presztizs márkákkal házal

FAM: ÁH! Nem értek egyet!

PR: és megtanít téged arra, hogyan kell a felső tízezerhez méltó módon élni. És egy, valójában egy vajákosságot árul, egy szélhámosságot árul

FAM: Nagyon helyes!

PR: azt mondja, hogy Ő a beavatott, a beavatottja egy kasztnak, és ennek a kasztnak a szaktudását elhozza ide neked, hogy megtanítson téged a pénztárcádhoz méltó módon élni, reprezentálni az otthonoddal.

FAM: Na, de ez egy, ne viccelj, egy stresszoldó tevékenység! Tulajdonképpen egy pszichológus, érted, akkor ilyen értelemben. Másrészt pedig, én nem vagyok gazdag, és meg kell mondjam és ez tényleg pénzlenyúlás a gazdagoktól, nekem ez egyre szimpatikusabb, mert ez egy ilyen Robin Hoodos. Nekem a Robin Hood jut eszembe, elszedi a pénzt a gazdagoktól.

PR: Ja, csak a Robin Hood az odaadta a szegényeknek. Érted?!

FAM: Ez igaz.

PR: Ja. Mondjuk inkább a viszkis rablóhoz lehetne hasonlítani azzal a különbséggel, hogy a viszkis rabló egyrészt a bankoktól lopott, nem az emberektől, másrészt meg vállalt kockázatot! Ellentétben a lakberendezővel, aki semmiféle kockázatot nem vállal. Ő egy szaktudás nevében rendezkedik és vajon miféle szakmát?

FAM: Na-na-na-na!

PR: Miféle szakmát reprezentál? Miféle szakma ez? Melyik az a homo sapiens, aki nem tudja berendezni a barlangját?

FAM: Hát, hogy mondjam neked, egyik sem. Különben nem lenne lakberendező. Másrészt, azért az ősi kultúrákban – tudod – a szentélyt – és a lakás is egyfajta szentély – azt nagyon aprólékosan, rituális módon rendezték be. Ott mindennek helye volt – érted – mindennek. És annak is megvoltak korábban a szakemberei: itt van mondjuk a feng shui, az neked semmi? Jó! Eredetileg a feng shui az a kínai császári temetkezéseknek volt a szakrális geometriája, aztán ez oda

PR. És ebből lett a burzsoá lakberendezés!

FAM: Hát, igen.

PR: És erre te hivatkozol, mint a kultúra forrására.

FAM: Hova kerül a váza a feng shui szempontból.

Folyt. köv. mondok valamit még ehhez.

Hagyj üzenetet!

Levélben

Adatvédelmi tájékoztató

Vagy az oldalon >>

Egy hozzászólás a(z) ““A 10 legkártékonyabb kulturális szélhámosság”” bejegyzéshez

  1. […] írtam a legutóbbi posztban még írok hozzá […]

Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kategóriák:

Címkék:

aksis porszívó akusztika akusztikai panel anyagok a tervezői program Az 5. elem az igények megfogalmazása biztonság burkolat bár családi együttlét Diósgyőr Diósgyőri-vár edzőterem family room felújítás fenntarthatóság filmtárolás fitness fotel fő háló gyapjú gyapjúszigetelés gyerekszoba 2-6 éves korig gyerekszoba kisgyerekeknek gőzfürdő heló hibrid Horizon asztal huzat húsvét igényfelmérés ima ingyenes tanácsaadás jólét jóléti állam kanapé karácsony kastélyok kert kerti lakberendezés kerti medence kompozit anyagok Korben Dallas Korben Dallas apartment krétafesték könyvespolc központi porszívó lakberendezés len lábtámasz masterbedroom medence modern média tárolás napozás napozó ágy nyaralás otthon nyugalmas élet nyugágy nyár olvasás otthon nyaralunk poliészter porszívó pünkösd rendszer rezsicsökkentés sectional szauna szénszál szülői háló takarítás terasz tervezz velem! tervezés textil The 5th element táblafesték társadalmi kérdések társadalom uszoda varrás vezetékes vezeték nélküli világítás várak vásárlás vázlattervek welness ágynemű ágyneműhuzat ágytakaró állatok a lakásban élet életmód építkezés étkezőasztal íróasztal újrahasznosítás

%d bloggers like this: