A vörös szoba afféle vendégszoba volt, de nagyon ritkán aludtak benne; csak olyankor, ha véletlenül annyi vendég gyűlt össze Gateshead Hallban, hogy minden helyiségre szükség volt. Pedig a vörös szoba a kastély legnagyobb és legszebben berendezett szobái közé tartozott. A mélyvörös damaszttal elfüggönyzött és tömör mahagóni oszlopokon nyugvó ágy, mint valami tabernákulum, a szoba közepén állt; a két nagy ablakot, amelyeknek a redőnyei mindig le voltak húzva, félig eltakarták az ugyancsak vörös damasztból készült függönyök virágfüzéres, díszes redői; piros volt a szőnyeg is; az ágy végében álló asztalt karmazsinvörös terítő borította. A falak lágy, őzbarna színébe egy árnyalatnyi rózsaszín vegyült; a szekrényt, az öltözőasztalt, a székeket sötétre fényezett, ómahagóni fából faragták. A környezet mély árnyaiból magasan és fehéren villogott elő az ágyra halmozott vánkosok sokasága, tetején a hófehér Marseille-takaróval. Az ágynál nem kevésbé szembetűnő volt az a kényelmes, párnázott, ,szintén fehér karosszék, amely az ágy fejének közelében állt, előtte lábzsámoly. Olyan volt, mint egy fehér trón.
A szoba hideg volt, mert ritkán fűtötték; csendes, mert távol esett a gyerekszobától és a konyháktól; ünnepélyes, mert alig-alig jártak benne. Csak a szobalány lépett be szombatonként ide, hogy letörülje a tükrökről és a bútorokról a héten át leülepedett finom porréteget; és olykor, nagy időközökben, maga Mrs. Reed is bejött, hogy átnézze a szekrény egyik titkos fiókjának a tartalmát. Kölünféle pergamenek voltak ebben a fiókban, itt tartotta az ékszerládikáját is Mrs. Reed, meg boldogult férjének egy miniatűrképét. Ebben rejlett a vörös szoba titka: a varázslaté, amely a szobát, minden pompája ellenére, magányosságra ítélte.
[…]
Bessie és a kesernyés Miss Abbot alacsony díványra ültetett, a márványkandalló mellé. Az ágy előttem tornyosodott; jobb felől egy magas, sötét szekrény állt, felülete hol tompán, hol csillogóbban verte vissza a fényeket. Bal felől az elfüggönyzött ablakok; a két ablak között egy nagy tükör ismételte meg az ágy és a szoba üres fenségét.
Charlotte Brontë: Jane Eyre, részlet, 1847
fordította: Görgey Gábor, Európa Könyvkiadó, 1970.
