Mikorra tehető a biedermeier kialakulása?
A biedermeier kizárólag lakberendezési stílusirányzat volt a klasszicizmus idején, a XIX. század első felében alakult ki. Kialakulásának alapja az, hogy a klasszicista stílus elsősorban a királyi udvar és az arisztokrácia számára volt elérhető, hisz újat építeni vagy a meglévőt átalakítani, a kastélyokat újrabútorozni, a stílusnak megfelelő kiegészítőket beszerezni tetemes összegeket emészthetett fel. A tehetősebb polgárok ezért kialakították maguknak saját klasszicizáló stílusukat. Főleg német nyelvterületen terjedt el, de Magyarországon is nagyon komoly gyökeret vert. A biedermeier stílusú enteriőr lényegesen puritánabb, mint a klasszicista kastélybelső, kevesebb és visszafogottabb a díszítés a bútorokon, de ugyanazokkal a motívumokkal dolgozik: levélminták, rozetta, ökörszem, babérkoszorú stb.


A bútorok a hivalkodás helyett a praktikusságra törekszenek. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a minőség rovására dolgoztak volna. Épp ellenkezőleg.
Jellemzői
A biedermeier a klasszicizmus korát lezáró utolsó, eredeti stílus. A legnagyobb hangsúly a kényelmen van, ami a minőségben és a célszerűségben nyilvánul meg. A bútorok mentesek más korok díszítő elemeitől, kifogástalan asztalos munkával készültek. A polgári lakások intim hangulatát a világos színek, az egyszerű minták, a bútorok meleg, barna színe, a felhasznált textilek azonos mintázata, a falon elhelyezett akvarellek, rézkarcok és a szobadíszek adják.

A biedermeier bútor a polgári praktikusságot szolgálja, fontos a kényelem, a minőség és a funkcionális használat. Az olcsóbb puhafát borították nemesebb gyümölcsfákkal (dió, körte, cseresznye). Az empire által kedvelt mahagónival, ébenfával szemben világos faanyagot használnak. A kárpitos bútorok tömítőanyaga a lószőr és a pamutvatta. Borításként csíkos ripszet használnak. A biedermeier lábak hajlítottak, jellemzőek a hengerpalást formájú háttámlás székek.

Az asztalok változatosak, kedvenc az íróasztal, fiókos rekeszekkel. A szekrénybútorból is sokfélét készítettek, egyszerűek, simák, többnyire keretbetétes kialakításúak.

A díszítést a keresztbe furnérozás és a gyökérfurnér betétek jelentik. Készülnek még vitrinek, sarokszekrények is.

Magyar vonatkozásai
A magyar biedermeier stílust a reformkor stílusa néven is említik. A német és osztrák bútorokhoz képest egyszerűbbek, puritánabbak. Steindl Ferenc bútormester az egyik legnagyobb biedermeier bútorkészítő volt, Európa-szerte ismert munkáival a mai napig találkozhatunk magánlakásokban, aukciókon.

Steindl Ferenc Steindl Imre, az Országház építészének a nagybátyja.
Helye a kortárs lakberendezésben
A bieredmeier bútorok manapság is nagy számban megtalálhatóak a magyar háztartásokban, antikvitásokban. Emiatt van létjogosultsága a klasszikus stílusban. Gyakori megjelenése a bohémmal és közkedvelt eklektikus összeállításokban is.

Magas minőségük és kényelmük a mai napig kényelmes és jól használható bútorokat eredményezett.

A nyitókép forrása.
Ez a bejegyzés egy sorozat része, amit a művészet és bútortörténeti korszakok kategóriában találsz.
Ha megakadtál a lakberendezéssel, tanácsra esetleg tervezőre van szükséged, kérhetsz tőlem segítséget! Lakberendezési tanácsadást, laberendezési tervezést attól függően mennyire akadtál meg.
Augusztus 1-25 között KATA-temető akcióval vártalak. Ennek vége, lemaradtál. Majd legközelebb!
Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.