Robotporszívó körkép

Állandó vitánk a családban, hogy legyen-e robotporszívónk, vagy sem. Én a legyen csapatban játszom, a férjem a sem csapikapitány (az alsó szint és a szülői háló az ő felügyelete alatt áll egyébként és nem csak port szív, de fel is mossa.)

Eddig egy buta robottal és egy seprűrobottal van tapasztalatom. Nem töretlen siker egyik sem; leginkább azért, mert egyik sem tudott önműködően tevékenykedni, én meg elfelejtem feltölteni, és naponta elindítani – ráadásul a gyerekszoba, a gardrób és a vendégszoba (melyek az én felügyeletem alatt állnak) kézi porszívóval könnyen, gyorsan takaríthatóak, ha szükséges.

Mielőtt robotporszívó vásárláson törnénk a fejünket, gondoljuk végig: mennyire sok bútordarab van a lakásban, ezek között egy 8-10 centi magas és 30-40 centi széles tárgy elférhet-e, valamint van-e szőnyegünk. Ha sok a bútor, nem férne el köztük a porszívó, netán szőnyegkiállítást nyithatnánk, felejtsük el, nem nekünk való, csak bosszúságot okozna, hogy sok pénzt kiadtunk valamiért, ami csak még nagyobb koszt csinál!

Ha viszont szellősen állnak a bútoraink és egy robot kényelmesen elfér a lábak közt, egy fia szőnyegünk sincs a padlófűtés miatt – neked találták ki ezt az eszközt, a napi kosztalanítás terhét azonnal leveszi a válladról! Az alapos takarításét – még – sajnos nem.

Típusok:

  • Seprű: egy porgyűjtő textil segítségével összegyűjti a szöszmöszt, állati szőrt.
  • Porszívó padlóhoz.
  • Porszívó padlóhoz és szőnyeghez.
  • Porszívó és felmosó. A porszívó természetesen padlóhoz és szőnyeghez is alkalmas.
  • plusz koszgyűjtő tartály, ami lehetővé teszi azt, hogy hetekig elfelejthessük kiüríteni a portartály; a gép önállóan elvégzi.
  • plusz víztartályok a felmosó robothoz. Az egyikben a tiszta felmosóvíz van, míg a másikban a koszos gyűlik. Egy berendezés segítségével a felmosófejet is tisztán tartja, a munka végén meg is szárítja.

A szabályozhatóságban elég jelentős különbségeket találunk: a véletlenszerűen navigáló, a távirányítható, a programozható, a távolból programozható altípusokkal (egyedi és okosotthonba illeszthető változatai vannak.)

A csúcsmodellek ezen túl felismerik a padló fajtáját és ennek megfelelően választják ki a takarítási módszert. Természetesen rendelkeznek navigációs rendszerrel, kvázi felismerik a tereptárgyakat. Ugyanakkor többszázezer forintot fizethetünk ezért.

Vásárlás előtt a választott ártartományú porszívónál hasonlítsuk össze a kényelmi szolgáltatásokat (mint a por-, vízgyűjtő tartály, szűrők, távolból programozhatóság), a kapacitásokat (ha nem tudja egy darab kitakarítani a lakást, esetleg különféle terekhez más-más terméket lenne célszerű használni, több különféle termékben is gondolkozhatunk), hiszen ezek fogják eldönteni, végül elégedettek leszünk-e a gépeinkkel vagy frusztráltak.

A gép megvásárlása után is lesznek költségeink: a sűrőket, kopóalkatrészeket sűrűn, az akkumulátorokat pár évente cserélni kell majd; nem örök életűek!

Még egyszer fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy nem tudja makulátlanul kitakarítani a lakást egy robotporszívó, az eldugott sarkokkat nem tud mit kezdeni. Ezért a napi takarításhoz alkalmas, a nagytakarítás sajnos továbbra is emberi inteligenciát kíván, de nyilván kevésbé koszos egy alapvetően tisztán tartott otthon. És azt is leszögezném, hogy lesznek teendőink: a tartályürítés, karbantartás, javítás napi feladatokká vál(hat)nak.

Ha azt szeretnéd, hogy mikor hazaérsz, egy szinte tiszta lakás várjon, a napi takarítás terhét levéve a vállaidról, egy jó lehetőség a robotporszívó.

Építkezés esetén a porszívó töltő elektromos kiállásait kell megtervezni. Lakberendezési feladat a dokkoló állomás elrejtése úgy, hogy a porszívózást, használatot ne akadályozd. Gondolj erre is a tervezéskor!

Források:

https://24.hu/tech/2019/06/13/megeri-robotporszivot-venni-teszt-korkep-tudatos-fogyasztok-egyesulete/

https://tesztplussz.hu/a-nagy-robotporszivo-teszt-2020-mutatjuk-a-legjobbakat/

https://www.rankito.hu/legjobb-robotporszivok/

https://kiprobaltuk.blog.hu/2021/09/29/kiprobaltuk_a_yeedi-t_ez_most_a_legdurvabb_felmosos_robotporszivo

https://www.azertekeles.hu/robot-porszivok/

Hagyj üzenetet!

Levélben

Adatvédelmi tájékoztató

Vagy az oldalon >>

Egy hozzászólás a(z) “Robotporszívó körkép” bejegyzéshez

  1. […] sok fajtája létezik, a robotporszívókról itt írtam […]

Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kategóriák:

Címkék:

aksis porszívó akusztika akusztikai panel anyagok a tervezői program Az 5. elem az igények megfogalmazása biztonság burkolat bár családi együttlét Diósgyőr Diósgyőri-vár edzőterem family room felújítás fenntarthatóság filmtárolás fitness fotel fő háló gyapjú gyapjúszigetelés gyerekszoba 2-6 éves korig gyerekszoba kisgyerekeknek gőzfürdő heló hibrid Horizon asztal huzat húsvét igényfelmérés ima ingyenes tanácsaadás jólét jóléti állam kanapé karácsony kastélyok kert kerti lakberendezés kerti medence kompozit anyagok Korben Dallas Korben Dallas apartment krétafesték könyvespolc központi porszívó lakberendezés len lábtámasz masterbedroom medence modern média tárolás napozás napozó ágy nyaralás otthon nyugalmas élet nyugágy nyár olvasás otthon nyaralunk poliészter porszívó pünkösd rendszer rezsicsökkentés sectional szauna szénszál szülői háló takarítás terasz tervezz velem! tervezés textil The 5th element táblafesték társadalmi kérdések társadalom uszoda varrás vezetékes vezeték nélküli világítás várak vásárlás vázlattervek welness ágynemű ágyneműhuzat ágytakaró állatok a lakásban élet életmód építkezés étkezőasztal íróasztal újrahasznosítás

%d bloggers like this: