A hobbiszoba, műhely kialakítása során több feladatot meg kell oldanunk.

Tárolás
Az első a szeszámok, alapanyagok, a félkész tárgyak és az elkészült dolgok, valamint a szakkönyvek, leírások, mintasablonok tárolása.
Szerencsés esetben csak néhány kötőtűről van szó, ami elfér egy tartóban – nekem van olyan, amit be lehet állítani a könyvek közé, – de sok esetben több helyre van szükség. Mindenképpen írj listát a szerszámokról, határozd meg a tárolás módját (szerszámtartó táska, doboz, fiók, szekrény, polc, munkaasztallal együtt, vagy külön) és számítsd ki a helyigényüket.


Anyagtárolás, munkaasztal és munkatábla (kárpitozott ajtókkal, ha nem megy vízszintesen, majd megy függőlegesen!)
Az összeírás során kalkuláld bele a tervbe vett, áhított, de még be nem szerzett szerszámokat is! Mikor kezdő kötögető voltam, egy fél fiókban elfért az összes fonalam és eszközöm – ez jól megváltozott, ma már egy méretes szekrény sem elég.
Az alapanyagok esetében mennyiségről és méretről is gondolkoznod kell. A saját tapasztalataim alapján, olykor az alapanyagokból elegendő áll rendelkezésre, míg máskor hiány lép fel – az elegendő esetre kell felkészülni!
A félkész tárgyakat biztonságosan, elkülönítve kell elhelyezni. A kész tárgyakból szervezhetsz mini kiállítást is. Érdemes elkülöníteni az anyagaidat készültségük alapján és természetesen a szerszámaidat se tárold együtt az anyagokkal – ez a káosz felé vezető út első lépése.

Ne felejtkezz meg a szakkönyvek, használati útmutatók, sablonok, minták tárolásáról sem!
Az eszközök, anyagok helyigényének kiszámolásával megkapod a hobbiszoba, műhely méretezésének egyik sarokpontját.
Munkaterület
A munkaterület kialakítása a legfontosabb feladat egy hobbiszoba, műhely kialakítása során. A legfontosabb az ergonómia: azaz mérd fel, a munkafolyamataidat, ennek sorrendjében alakítsd ki a munkafelületeket úgy, hogy a tested szabad mozgása biztosított legyen, kényelmesen, a hobbidra összpontosítva tudj alkotni! A felület megfelelő magasságú legyen hozzád képest! A székeket, ülőbútorokat a kényelmi szempontok alapján válaszd ki úgy, hogy a munkaasztalokkal is használható legyen.

A munkaterület kialakításakor érdemes útvonalterveket készíteni. A cél az, hogy a lehető legrövidebb legyen az az út, amit a hobbi közben megteszel: ha körben helyezed el a bútorokat, akkor a belső ívben helyezkedjenek el.

Ha van lehetőség rá (az eszközök megengedik), akkor használj görgős munkaasztalokat! Így egyszerűen a megfelelő helyre tudod húzni a szerszámokat, attól függően, épp mit készítesz. Az asztalok, kiegészítő asztalok (például szerszámtároló, hulladékgyűjtő, tartóelem) alkalmazkodjanak ehhez a koncepcióhoz. Legyenek egyforma magasak, összekapcsolhatóak. A görgők mindenképpen fékezhető típusúak legyenek, különben balesetveszélyessé válhatnak!
Világítás és az áram
Ha sikerült kisakkozni, hol tárolj, hol legyen a munkaterület és hogyan zsonglőrködj a felületekkel, ideje gondolni a világításra és az áramra!
A megfelelő pontokon rendelkezésre kell álniuk!
Az anyagtárolóban legyen világítás és az jó legyen, nappali fénynek megfelelő (3-6000 Kelvin, 250-500 lux), hogy az anyagaidat szín alapján is ki tudd válogatni, azért ne kelljen kimenni a házból, hogy ezt megtehesd!
A szerszámtárolóban az aksik töltéséhez legyen elegendő dugalj és feszültség. Legyen elegendő aksi! Ezen túl is szükséges lehet még, ha más nem, a porszívóhoz.
A munkaasztaloknál szükséges biztosítani az általános világítást, a helyi világítást: erős fénnyel, jó minőségben. Nem szabad vakítania, vigyázz a visszaverődő felületekkel is. Ha fényképezed az elkészült tárgyakat, megfelelő derítésről is gondoskodj! A dugaljak minden egyszerre használt géphez álljanak készenlétben. Ne feledkezz meg a telefontöltőről, a laptoptöltőről, plusz fényforrás áramellátásáról sem.

Érdemes biztonsági világítást is készíteni, ami akár áramtalanítás után is ad elegendő fényt.
A hobbiszoba, műhely áramellátását szervezd külön áramkörökre, melyek egyszerre lekapcsolhatóak (kivéve a töltők és a vészvilágítás!)

Biztonság
A hobbiszoba, műhely kialakításakor az egyik szempont a biztonság. A személyes biztonságod: a balesetek elkerülése miatt. Az anyagi biztonság: a károk elkerülése miatt. Érdemes átböngészni a hasonló munkahelyek balesetvédelmi, tűzvédelmi előírásait és ezeket figyelembe véve kialakítani a terveidet.
A balesetek, károk bekövetkeztére legyen biztosításod! Mikor megkötöd, gondolj az eszmei károkra is: éveket veszítesz az életedből. Mennyit érnek?
Takaríthatóság
Szerintem nincs rosszabb takarítás szempontjából, mint a hobbiszoba. Biztos, hogy nem törölgetéssel, porszívózással és felmosással akarod itt tölteni az idődet: úgy alakítsd ki, hogy gyorsan letudd ezeket a feladatokat! “Polc helyett szekrény”, – a tanácsom. Valamint “könnyen tisztántartható felületek”. A színek, minták kiválasztásakor érdemes a takarítást is észben tartani: a mázgás mintákon nem látszik a kosz – felmosáskor sem.

Ha nem tudod pontosan kialakítani a hobbiszobádat, műhelyedet, kérhetsz tőlem segítséget! Lakberendezési tanácsadást, laberendezési tervezést attól függően mennyire akadtál meg. Augusztus 1-től hatalmas KATA-temető akcióval várlak, figyeld a honlapomat vagy a facebook oldalamat!
Szia! Szeretnél hozzászólni? Tedd meg itt. Köszönöm szépen.